Művészberkekben úgy tartják: minden mesterségbeli tudást a lehető legmagasabb szinten kell elsajátítani. Ám a tanulás és az ismeretek birtoklása csak eszköz. Ahhoz, hogy valakiből művész váljék, el kell felejteni a szabályokat, és minden törvényszerűséget. Újra kell értelmezni a világot, és rá kell találni az egyéni hangra.
Tanáraink az általános, majd a középiskolában megtanítják nekünk, hogyan kell kockát, fasort, csendéletet, portrét rajzolni. A művészettörténetből, merthogy eme ismeretek elsajátítása is a rajzóra részét képezik, megismerkedünk a leghíresebb magyar és külföldi képzőmûvészek alkotásaival, életútjával.
Ezen alapok elsajátítása, mint a fenti idézetben olvasható, a “született művészek” számára is fontosak. Ám az, hogy kiből lesz jó festő, grafikus vagy szobrász, mégsem a konkrét, gyakorlás által fejleszthető ismeretek megtanulásán múlik.

A tehetség és egyéni rálátás mellett egy soha meg nem szűnő belsõ kényszerre és megszállottságra, az átlag ember számára soha nem tapasztalt dimenziók átélésére is szükség van ahhoz, hogy az illetőről elmondhassuk, igazi művész, aki nem hobbiból rajzol, csak azért, mert jó érzéke van hozzá, vagy mert az iskolában megtanulta.
Pető Tamással három éve találkoztam először az Újpest Galériában. Munkám során, a helyi televízió riportereként, rendszeresen forgatok különböző kiállításmegnyitókon. Megszoktam, hogy a művészek többsége idős úr, illetve hölgy, komoly szakmai múlttal, számos csoportos és egyéni kiállítással a háta mögött.

Mikor azon a bizonyos áprilisi napon beléptem a galériába, legnagyobb meglepetésemre egy fiatalemberbe ütköztem, magába a festőmûvészbe. Végignéztem a három helyiséget betöltő nagyméretű alkotásait, és megdöbbentem: komoly, érett, erőteljes, kifejező és elgondolkodtató, néhol hátborzongató és szinte már bizar volt mindaz, amit láttam.
Pesszimizmus áradt felém a képekből.
Mint aki már túl sokat látott és tapasztalt ebben a világban. Mindez akkor huszonkilenc évesen.
Hogyan lehetséges ez? - merült fel bennem a kérdés. Hogy Pető Tamás a lelki gyötrödéseket, lelki mélységeket, korunk problémáit, mint például az elidegenedés, ilyen komolyan és hatásosan tudja ábrázolni? Aztán ahogy a későbbiekben jobban megismertem a fiatalembert és az elsõsorban művészekből álló baráti körét, tapasztaltam, hogy mivel is jár igazi festőnek lenni.

A festőművész élete éjjel-nappal gyötrödés, küzdelem, minden festmény elkészítése egy szüléssel felér. Az alkotás huszonnégy órás munka: gondolkodás, lebegés, kételkedés, vívódás és feszűltség, néha már depresszióba hajló tünetekkel - másképp nem születik igazi mű.
Ez az a mélység, amit már nem lehet tanítani. Csak átélni lehet.
És erre csak az igazi művészek képesek.

Kőrös Anikó