|
|
|
Örömömre
szolgál, hogy bemutathatom önöknek volt tanítványomat,
Pető Tamást – aki természetesen már
önálló művészember – és
szerencsére mindent másképp csinál,
mint mestere.
Példaképpen említem, hogy nagyméretű
képein munkálkodva arra kényszerül, hogy
időnként kihátráljon műteremnek
kinevezett szűk szobája ablakán,
hogy a tiszta-látás kúpjába beleférjen
a festett felület.
Mert természetesen együtt kell látni minden ecsetvonást.
Ha figyelembe vesszük, hogy szobája a harmadik emeleten
van, ez már önmagában is elismerésre méltó
teljesítmény.
Meg kell említenem, rajtam kívül még egy
ember kisérte figyelemmel Pető Tamás
kezdeti lépéseit. Ezt az embert Balló Gábornak
hívják, aki sokunk fájdalmára nem lehet
itt.
Akik ismernek, jól tudják, nem vagyok sem művészettörténész,
sem valamiféle elméleti ember. De mint gyakorló,
kreatív lény, megkísérlem néhány
szóval megközelíteni azokat a jelenségeket,
amelyek napjaink képzőművészetét
jellemzik. Természetesen ezek a jelenségek minden
művészeti ágban jelen vannak,
de maradjunk a képzőművészet területén.
A művészet általános ’hova tovább’
kérdésén túl, mondandóm illusztrálását
a közelmúlt két kortárs kiállítása adja. Az elsőn
– egyebek mellett – emberi testek és vallási, hitbéli
jelképek felvonultatását láthattunk,
mint művészeti produktumot.
Ezek a produktumok vér és állati belek öntetét
viselték. Az utóbbin is inkább bonctermet láthattunk,
mint művészetet.
Az efféle szuper naturalista ”úgynevezett”
alkotások igen alkalmasak undor keltésére,
majd sokadszorra az érzéketlenség előidézésére.
Ha az embert mocsokba állítják, maga is mocskos
lesz, s ha sokáig ott marad, beletörődik, megszokja,
már a szagot sem érzi. Nem borzasztja már saját
sorsa sem, nemhogy másoké.
Lehet, hogy a keresztúton megalázott Jézus
égi bölcsességgel viseli, ha vizeletbe állítják,
de kérdés, milyen hatást vált ki ezen jelenség a szemlélődő ember lelkében.
Valószínűleg a hivatott emberek most megrónak, az is
lehetséges, hogy csak részigazságom van. Mégis,
tisztelettel kérek még néhány perc figyelmet.
Pető Tamás itt látható képei,
mely képek mindenféle lélekrombolás
erőteljes ellentétét sugallják, feljogosítanak
még néhány megjegyzésre.
A művészetek legbensőbb lényegéhez
az ismert kezdetektől fogva három meghatározó dolog tartozott:
1. SPIRITUÁLIS GONDOLAT
2. ABSZTRAKCIÓ
3. ESZTÉTIKUM.
A
spiritualitás az istenkeresésben asszimilálódott,
az absztraktció a kifejezhető és a kifejezhetetlen
jelenségek szimbiózisos megjelenítő eszköze,
az esztétikum pedig a megjelenítés emberi minősége.
Mint utaltam rá, szembetűnő folyamat zajlik napjainkban.
Mégpedig az, hogy a most felsorolt három ismérv
mindegyike fogyatkozóban van. Ezt a folyamatot én így
foglalnám össze egy mondatban: a menyboltozattól
az emésztőgödörig.
Az istenkeresésre fölösleges lenne példát
kiemelni, a művészettörténet végtelen
vonulata erre a bizonyság. Ami az absztaktciót illeti,
a témák dominanciája korról korra változhat
– akárcsak a stílus vagy a technikai lehetőségek
– ám az absztrakció állandó tényező,
nem nélkülözheti egyetlen művészeti
műfaj, egyetlen műalkotásnak nevezhetõ produktum
sem.
Ennek hiányában egyszerűen nem beszélhetünk
művészetről.
Mint szélsőséges jelenség a giccs is eme
hiányról ismerszik meg.
Néhány közismert példa az absztrakció
jelenlétéről: az egyiptomi művészet
síkba fordított figurái, a görög és
római művészet heroizált alakjai, majd
a reneszánsz óriásának, Botticellinek
kagylóban csónakázó Vénusza, vagy
Bosch szépséges szörnyfigurái, a barokk
repdeső angyalkái, közelmúltunk Picassójának
széttördelt alakjai, vagy Dali naturalista elemekből
összerakott, szürrealista dimenzióban elővarázsolt
figurái. A sor napjainkig végtelen.
Nyomatékkal akarok szólni a harmadik tényezőről,
napjaink uralkodó irányzataiból a leginkább
eltünedező esztétikumról. Az ember által,
az emberek számára áttranszponált alkotások
a szépség szempontjait mindig messzemenően figyelembe
vették. Hogy mi a szép, azt bizony, általános
érvényűen nehéz meghatározni. A
leggyakrabban emlegetett definíció a Kanti megfogalmazás,
mely szerint „szép az, ami érdek nélkül
tetszik”.
A szépség koronként és emberi egyedekként
igen változó fogalom, mégis egyetemesen felismerhető.
Évezredek alatt formálódó megfoghatatlan
kánon, amely szerint minden szép lehet, ami az ember
lelkét, szellemét építi, tehát
gazdagítja.
Próbáljuk megközelíteni a kérdést
vizsgálódásunk tárgyából.
A szép az alkotó ember – például
Pető Tamás – segítségével
is megjelenhet, magából a művészetből
kiindulva. Mert mi a csoda az az úgynevezett művészet?
A magam részérõl a művészet olyan
ismeretlen tartomány, ami az embertől függetlenül
létezik, de csak az ember által jelenik meg.
Nos, itt áll előttünk egy ifjú ember, Pető
Tamás, aki elénk tárta képeit, miáltal
megjelenít egy olyasfajta művészetet, amelyben
a spiritualitás, azaz az istenkeresés, az absztrakció,
azaz az egyéniségen átszűrt elvonatkoztatás
és az esztétikum, azaz a szépség egyaránt
jelen van.
Szándékom azt szolgálta, hogy e kiállítás
révén, alkalmat kapván, felhívjam a figyelmet
erre a hármas egységre, amit feltehetően nem
tudatosan, de tehetsége indíttatásából
ösztönösen megvalósított ez a bizonyára
nagy jövő előtt álló művészember.
Tanú erre az itt látható kollekció. Nem
mondható, hogy alkotásait optimista hangulat uralja,
de szerencsés ember lehet a pesszimista is, mert minden csalódás
boldoggá teheti.
Kívánok neki sok ilyen csalódást! |
|
|
 |
|
