Számtalan egyeztetés és ötletelés után különleges vállalkozás vette kezdetét 2017 elején. Boldoghy Kummert Péter, a Magyar Állami Operaház zenekarának nagybőgő szólamvezetője megalapította a Budapesti Kamarazenekart, amelynek tagjait az Operaház zenekarának koncertmesterei és szólistái alkották.

Boldoghy Kummert Péter nemcsak zenészként, hanem menedszerként is széleskörű szakmai tapasztalattal bír, igazgatóként éveken át irányította a Magyar Rádió zenekarát. Lendületes és lelkes szervezőmunkája eredményeként, a Budapesti Kamarazenekar számos sikeres koncertet adott Budapest kiemelt koncerthelyszínein, ahol nemcsak komolyzene, hanem kortárs festmények is várták a hallgatóságot. Az alkalmi kamarakiállításokon rendszerint három-négy, nagyobb méretű festményem került bemutatásra.

Az első koncertre és kamarakiállításra a Gundel étterem rokokó hangulatú dísztermében, az Erzsébet Királyné Bálteremben került sor. A nézőtér soraiban többmint kétszázan hallgatták Haydn, Brahms és Mozart műveit. A koncertet borkóstoló követte, a villányi Jackfall pincészet szervezésében.

A Budapesti Kamarazenekar vonósötöse:

Haruka Nagao - hegedű
Stankowszky Nóra - hegedű
Ludmány Dénes - mélyhegedű
Balogh Endre - gordonka
Boldoghy Kummert Péter -
nagybőgő

A koncerten készített felvételek:




       
 

 

Kiállított festmények:

C
Egyensúly
Hasadék
Leborulva